Beszámoló a Profesz kollégistáinak erdélyi kirándulásáról

 

Egy hét ott, ahol zúg az a négy folyó

Beszámoló a Profesz kollégistáinak erdélyi kirándulásáról

írta: Bukovinszky Aliz, Bukovinszky Emese

 

Újraéledni látszik a Profeszes nyári táborok hagyománya, a tavalyi kárpátaljai kirándulás sikere után idén nyáron Erdélybe vezetett az utunk. A helyszín sokak számára kellemes gyermekkori vagy közelmúltbéli élményeket idézett, de voltak közöttünk olyanok is, akik először jártak ezeken a mesés tájakon. Abban azonban nem különbözünk, hogy az együtt töltött hét során mind szorosabbra fontuk kollégiumi barátságainkat, bekapcsolódhattunk a helyi mindennapokba, illetve a szórványban élőkkel eltöltött idő során felülvizsgálhattuk saját magyarságunkhoz fűződő viszonyunkat. A táborozás része minden évben az önkéntes munka is, mi idén a magyarlapádi gyülekezetnek és a helyi cserkészcsapatnak segítettünk.

Az alábbi beszámoló a kint töltött egy hét élményeinek, tapasztalatainak összefoglalása. A kirándulás megvalósulását a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány támogatta, melyet ezúton is nagyon köszönünk.

*

Tüzesen sütött le a nyári nap sugára a tikkadt kollégisták összes csomagjára egy forró július végi napon. Találkozóhelyünkön, a debreceni vasútállomáson mind izgatottan vártuk, hogy megérkezzen Csaba vezér aranysárga paripáján és kezdetét vegye a nagy utazás. Július 28-án indultunk útnak, és rövidesen az Ady-életműből jól ismert Nagyváradra érkeztünk, ahol a folyamatosan épülő-szépülő belvárosi részen sétálgatva megtekinthettük többek közt a híres Fekete Sas Szállodát. Az építészeti és várostörténeti információkat a tőle megszokott színvonalban Veress Dani szolgáltatta, aki a hétre az idegenvezetőnkké vált. Tovább utazva rövidesen átléptünk az Erdély kapujának számító Királyhágón, Csucsa településen keresztülhaladva a szemfülesek a Boncza-család hajdani kastélyát is megpillanthatták. Este a Pándy-Szekeres család jóvoltából Kalotaszeg szívében, Körösfőn hajtottuk álomra a fejünket. A faluban érkezésünkre szívélyes fogadtatásban és kürtőskalácsban is részesültünk.

Innen július 29-én Kolozsvárra vezetett utunk, ahol a Babes-Bolyai Tudományegyetem környékén tettünk egy sétát, innen haladtunk tovább a Főtérre, Mátyás király lovasszobrához, majd megtekintettük egykori nagy uralkodónk szülőházát is. Itt megtudtuk, hogy mivel egyes történészek szerint a Hunyadi-család egynegyed részben román származású, emiatt Romániában Mátyást román királynak tartják, akinek ezen nézet szerint egyedül saját nemzetét nem sikerült legyőznie hadjáratai során. Délután Fehér megyébe érve találkoztunk a Nagyenyedi Református Kollégium lelkészével, Kónya Tiborral, aki egy rendkívül átfogó és tartalmas helytörténeti és kulturális áttekintőt nyújtott nekünk az iskola udvarán. Fáradtan és elcsigázottan érkeztünk ugyan, de ez a beszámoló sok mindenre felnyitotta az utazástól néha elnehezülő szemeinket. Hatalmas küzdelem ugyanis a külhoni magyarok érdekeit képviselni, közben pedig fáradhatatlanul munkálkodni a hagyományok megőrzésén. Az estét egy finom vacsorával, jó hangulatban zártuk Nagyenyeden helyi történeteket hallgatva, ezt követően a közeli Magyarlapádra indultunk tovább. Lapádi szállásadóink, Borbándi Pál tiszteletes úr és felesége, Erika tiszteletes asszony voltak, akik ott-tartózkodásunk alatt elláttak bennünket lelki és szellemi táplálékkal, illetve tennivalóval is. A csoport egy része a Maros egyik kis szigetén irtotta a csihányt (csalán) és a bozótot a soron következő cserkésztábor színhelyét előkészítve, míg mi, többiek, a szálláshely kerítését festettük, illetve a restaurálás után lévő református templomot takarítottuk. Ha már szó volt a szellemi és lelki táplálékról, itt érdemes kitérni az étkezésekre is. Csapatunk két szakácsa a hétre Veress Domokos és Góth Geri volt, akik azon munkálkodtak, hogy mi mindig finomat ehessünk, és ehhez változatos fogásokkal készültek. Lapádon például ettünk titkos összetevőkből készült pörköltet, illetve székelykáposztát, reggelire pedig a kenyérhez padlizsánkrémet és hummuszt. A kemény munka után a jól megérdemelt pihenés következett (legalábbis fáradt csapatunk ezt hitte), ugyanis a Tiszteletes úr és fia a Maros folyóra csónakázni invitált bennünket. A békés hajókázás azonban hamar raftingolássá fokozódott, a hullámokkal, habokkal való küzdelmünk hol sikeresnek bizonyult, hol pedig kevésbé volt az. Az érkező cserkészek mindennapjaiból kapott ízelítőt mindenki szerencsésen túlélte, annak ellenére, hogy a vizet nem csak evezőinkkel érintettük. Egy hajóban eveztünk mindenféle értelemben, ez pedig még inkább fokozta a csapat összetartását.

Másnap, 31-én megmásztuk a Székelykővel szemben lévő torockószentgyörgyi várhegyet, majd Torockó műemlék faluját csodáltuk meg. Itt Varga Misi vezetésével megtanultuk a Fehér fuszulyka virág kezdetű, Bartók Béla által helyben gyűjtött népdalt. Visszatérve Lapádra, szállásadóinkkal búcsú grillezést tartottunk az udvaron, ahol miccset (mici) és padlizsánt sütöttünk. Másnap az immár tiszta és feldíszített templomban a tiszteletes asszony vezette áhítatot a magyar és a székely himnusz eléneklésével zártuk.

Augusztus 1-jén a szászok földjére, Segesvár felé vettük az irányt, ahogy annak idején Petőfi is tette a szabadságharcosok csapataival. Mint ismeretes, a környéken látták utoljára a költőt élve, és ennek megfelelően a város történelmi központjában egy szobor őrzi emlékét, (amelyet szemlélve megfogalmazódott bennünk az a kérdés, hogy Petőfi valóban így viselhette-e a haját annak idején, vagy ez inkább az alkotói szabadság megnyilvánulása). Segesvár történelmi központja 1999 óta a Világörökség része, várának kilenc, jelenleg is látható tornyát egy-egy korabeli céh építette és védte. Zenélő óratornya is jellegzetes, csakúgy, mint a diáklépcsőnek nevezett, fedett, fekete feljáró, amin a helyi tanulók a vártemplom melletti iskolába menet keresztülhaladnak. A segesvári látogatás után Székelyföld következett. A kicsi hegyi falvakon átutazva székelykapukat csodálhattunk meg, marhacsordák sétálgattak ráérősen a szűk utakon, és házak homlokzatán megfigyelhettük a kék-arany lobogókat. A hosszú út után már csak egy jó vacsora volt hátra az esti szálláshelyünkhöz, a Kirulyfürdőhöz közeli Asszonybosszantó étteremben. Az étkezéshez egy kis adrenalin is járt, mert zörgött a bozót a közelben, és attól tartottunk, hogy a medve is meglátogat minket, és társul a vacsorához.

Augusztus 2-án felkerekedtünk, és megmásztuk a Madarasi Hargitát, és elhelyeztük a Profesz felirattal ellátott kopjafánkat éneklés és imádság kíséretében a sok száz szalagos, díszes emlék közelében. A közelből követ gyűjtöttünk, és a látogatás végeztével lejjebbről egy magoncot is magunkkal vittünk azzal a céllal, hogy majd a hargitai kirándulás emlékét őrizze a kollégium udvarán. Estebédünket a zeteváraljai tó partján készültünk elfogyasztani, amit csak az hátráltatott kis ideig, hogy akik a tűzért voltunk felelősek, túl jót beszélgettünk, amíg a többiek a tóba ugráltak és hintáztak, ezért a tűzgyújtást meg kellett ismételni. Nemsokára azonban a vacsora is elkészült szerencsésen, senki sem maradt éhen.

Az utolsó előtti nap úticélja Parajd volt. Előtte útba ejtettük az egyik első szakkollégiumi tábor színhelyét, Sófalvát, ahol palacsintafesztivál zajlott éppen. A helyi lelkészasszony rendkívül szívélyesen megvendégelt bennünket, és az itt szerzett emlékekről a három „régi motoros”, Dénes, Dani és Bandi nosztalgiázni kezdett. A búcsú után keresztülhaladhattunk Korondon, ahol mindenki vásárolhatott az otthoniak számára a híres-neves fazekasművészet emlék- és használati tárgyaiból, majd pedig kiszálltunk Parajdon. A Sóvölgyben tettünk egy nagyobb sétát a felázott talajon csúszkálva, a fiúk pedig megmerítkeztek a gyógyhatású iszapos fürdőben, amit jéghideg patakvízzel mostak le magukról.

Az utolsó erdélyi programunk augusztus 4-én reggel a körösfői református templomban az istentiszteleten való részvétel volt. A jellegzetes fiatornyos templom belsejét gyönyörű piros-fehér kalotaszegi szőttesek díszítik. A helyiek hagyományokhoz való ragaszkodását mutatja, hogy a férfiak és nők külön foglalnak helyet a padsorokban, illetve hogy ünnepekkor a gyülekezet tagjai népviseletben mennek az istentiszteletre.

*

A túra során két kisbusszal és egy személyautóval utaztunk. A csomagok elrendezése minden alkalommal nagy logisztikai képességeket igényelt, ám sofőrjeink és egykori szeniorunk ügyesen megbirkóztak a feladattal. Bandi ikonikus „Ne félj, segítek!” feliratú trikója tehát nem csak ámítás, hanem a Profesz falain kívül is a realitás része. A felmerülő akadályokkal gond nélkül sikerült megbirkózni, csak úgy, mint az erdélyi útviszonyokkal, a sok száz kilométerrel és az utolsó pillanatban jött kerékcserével is. Nagy köszönet illeti a Pándy testvérpárt, Áront és Danit, akik nem csak az autókat vezették, de bennünket is kalauzoltak a túra során, hisz ők voltak a megálmodói és megszervezői ennek a kiruccanásnak. Köszönetünket fejezzük ki továbbá szakácsainknak is, és azoknak, akik Veress Danin kívül ismertettek egy-egy helyszínt, hiszen ők is nagyban hozzátettek a túra sikeréhez.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebben a csodás élményben részünk lehetett, és együtt járhattunk be megannyi csodaszép helyet ezzel a csupaszív társasággal. Az esti és az utazás közbeni beszélgetésekből mindenki sokat épülhetett, így az „összezártságból” előnyt tudtunk teremteni, és igazán elkezdeni megismerni azokat, akikkel a kollégiumi életben egymás mellett élünk. Jó volt látni, hogy közösen kivettük a részünket a pakolásból, takarításból, mosogatásból egy-egy szálláshelyen, így az együtt végzett legegyszerűbb cselekvések közben is folyamatosan erősödött az összhang. Minden fáradozás ellenére, reméljük, hogy a szervezőknek nem ment el a kedvük az egésztől, és jövőre minden eddigi tapasztalatot és rutint felhasználva ismét útnak indulhatunk és megismerhetünk más külhoni közösségeket is, vagy pedig ápolhatjuk a már megszerzett ismeretségeket. Az utazás és a közös munka során ugyanis egymás életének és a Profeszes közösségnek is még szervesebb részeseivé válhatunk, és majd sok-sok év múlva is összemosolyoghatunk az Erdélyben történt mókás és szívmelengető eseményeken, aranyköpéseken.

 

Résztvevők:

  1. Ambrus Róbert
  2. Bakó Zsuzsi
  3. Wernke Eva Lena
  4. Bukovinszky Aliz
  5. Bukovinszky Emese
  6. Csaplár Constance
  7. Dr. Gacsályi Dénes
  8. Góth Gergő
  9. Hári Angéla
  10. Marek Dominika
  11. Matula Virág
  12. Molnár András
  13. Nagy B. Dávid
  14. Pándy-Szekeres Áron
  15. Pándy-Szekeres Dániel
  16. Rásky Botond
  17. Veress Dániel
  18. Veress Domokos
  19. Varga Mihály

 

Fehér fuszulyka virág

Fehér fuszulyka virág

Ne jöjj hozzám napvilág

Gyere hozzám sötétbe

Hadd üljek az öledbe.

 

Nem ülök én sokáig

Csak huszonnégy óráig

Az a huszonnégy óra

Igen csak egy minuta